Kenya, a Föld tüdeje


Mindig közel éreztem magamhoz a természetet, mintha gyökere egy része lennék és mintha egy darabja bennem is nőne. Ez az egység indított el arra a kalandra, amely később mindent megváltoztatott. Lélekben már jóval azelőtt megérkeztem, hogy elindultunk volna.

Sokat ábrándoztam arról milyen lehet ez a hely és amikor meleg szellőjét megéreztem arcomon a szabadság érzése járta át egész testemet, beleremegtem. Itt minden olyan más volt.

Lélegezz mélyeket Towanda, megérkeztünk Kenyába, felfedező utunk elkezdődött!

Ez az ország körbeölelt minket vibráló levegőjével, azonnal belevetettük magunkat gazdag kultúrájának felfedezésébe. Megismertük életszemléletét, lakóinak kedvességét és megtanultuk, hogy a boldogság néha a legegyszerűbb dolgokban lakozik.

Towanda és én részévé váltunk, nyughatatlan vágy hajtott minket felfedezésére.

Kenya, a vadvilági szafari, ahol az állatok voltak otthon mi pedig a vendégeik lehettünk. Egy röpke pillanatra az ő szemükön keresztül szemlélhettük a világot.

A fák hangja vezetett minket az erdő sűrűjében, utunkon megismertük azokat a csodálatos nőket, akik oly sokat tettek ennek a természeti környezetnek a megőrzéséért. Örökségük elvetett magjai bennünk is növekedni kezdtek és hamarosan gondolkodásunk elválaszthatatlan részévé váltak. Becsüld meg, ami körülvesz, gondoskodj róla és mondj köszönetet érte mindennap!

Ahogy Towanda-ra néztem, megértettem, hogy erre az útra mindig emlékezni fogunk. Mostantól minden más lesz, mert mások lettünk mi is. Kenya megváltoztatott bennünket. Felfedezhettük a Föld tüdejét, legtisztább, legnemesebb formájában.

Ez az út felnyitotta szemünket és egy új világot pillanthattunk meg. Egy világot melyhez erősebb kötelék fűz, mint korábban bármikor.Beszívtuk energiáit és megtanultuk, hogy igazán naggyá az apró dolgok tesznek.

Gyere velünk, fedezd fel Te is Kenyát!

 


Szólj hozzá!